Állandó kulturális programok

 

A MARICA Kulturális Egyesület

A MARICA Kulturális Egysület 1999. májusában alakult Szalántán. Fő feladata a helyi, főleg bosnyák-horvát népi kultúra életben tartása, a hagyományok ápolása.

Községünkben a néptánc rendelkezik a legjelentősebb hagyományokkal, a gyerekek-fiatalok igen nagy része műveli valamilyen szinten. Egyesületünkben korosztály szerinti megosztásban három csoportban tanulják a néptáncot, jelenleg mintegy 45-en. A horvát és bosnyák mellett más délszláv (makedón, szerb, bunyevác), valamint magyar táncokkal is foglalkoznak.

Mivel hamar igény mutatkozott a táncosok zenekari kiséretére, 2000 novemberében megalakítottuk a tamburazenekart, majd két évre rá a zenekar utánpótlás csoportját.

2006 januárjában tovább bővült tevékenységeink köre: létrejött felnőtt női énekkari csoportunk- ők a népdalok mellett templomi énekeket is előadnak.

Csoportjaink rendszeresen színesítik Szalánta és számos környékbeli (Pécs, Harkány, Kökény, Pogány, Vajszló stb.) település rendezvényeinek műsorát.

A táncosaink több alkalommal külföldre is eljutottak: 1999-ben Sice-ben, 2003-ban a szlovákiai Senec-ben vettek részt gyermek néptánc-találkozón. 2005-ben Zágrábba kaptunk meghívást egy nagyszabású gyermek folklór fesztiválra, ahol mind táncosaink, mind zenészeink igen nagy sikerrel szerepeltek.

A tamburazenekar több alkalommal részt vett a tamburazenekarok országos találkozóján, s mindig elismerő kritikát kapott.
Zenészeink fejlődését jelzi, hogy tamburazenekarunk 2006 tavaszán kiváló minősítést kapott, s ezzel egyidőben CD-felvétel is készült a műsorukból.

A táncosokat 2002 októberéig Laskovicsné Szendrői Annamária, majd ezt követően Takács Róbert tanította. 2007 januárjától a táncoktató: Vesna Velin. A zenekar oktatója és vezetője Kovács József.

A néptánc mellett modern disco tánc művelésére is lehetőség nyílik: "Fashion Dance" csoportunk már számos országos versenyen részt vett, szép eredménnyel. Felkészítőjük: Gasparik Ildikó.

A felkészítésen, szerepléseken túlmenően a helyi népszokásokat is ápoljuk: pl. minden évben Pünkösdkor lányaink népviseletbe öltözve "krajlicéznek"- azaz jókívánságaikkal járják a falu házait.

Saját szervezésű rendezvényekkel is részt veszünk községünk életében: szüreti bállal, egyesületi műsoros esttel, szilveszteri mulatsággal.

A MARICA K.E. tagdíjakból, támogatásokból és pályázatokon elnyert pénzösszegekből tartja fenn magát. Fő támogatónk a helyi önkormányzat, amely a pénzbeni és erkölcsi támogatáson túl a tulajdonában lévő 9 hangszer felajánlásával, valamint a próbatermek biztosításával (Művelődési Ház) teremtette meg a tánc-és zeneoktatás lehetőségét. Jelentős anyagi támogatást, valamint szakmai segítséget nyújt a helyi Horvát Kisebbségi Önkormányzat. A Szalántai Rt. és néhány helybéli vállalkozó szintén segíti az egyesület munkáját.

Egyesületünk elnöksége 5 főből áll, akik "társadalmi munkában" biztosítják, irányítják a csoportok működését:

Farkasné Kishindi Ágnes elnök
Sokáczné Szajkó Judit gazdasági alelnök
Sándorné Stivics Brigitta,

Szrimácz Tiborné és
Papp Csabáné


Elérhetőségünk: 06-30-651-4157 (Farkasné, 14 óra után))
                           maricake@citromail.hu









Szalánta Önkormányzat
Cím: 7811 Szalánta,
Hunyadi János utca 63.
Tel.: 72/524-900
Fax.: 72/524-906
e-mail: szalanta@axelero.hu