Szalánta Községi Önkormányzat 5/2001.(XI.1.) sz. rendelete a köztisztaságról, valamint a települési szilárd hulladékra vonatkozó helyi közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről

Bevezető

Szalánta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a település tisztaságának fenntartása és a települési szilárd hulladékkal összefüggő kötelező helyi közszolgáltatás szabályozása érdekében, az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. Tv. 2.§ alapján és a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. Tv. 23.§-ában kapott felhatalmazás alapján figyelemmel e törvényekben, valamint a 242/2000.(XII.23.) Korm. Rendeletben, és az 1/1986. (II.21.) ÉVMEÜM együttes rendeletben foglaltakra a következő rendeletet alkotja.

A Rendelet célja

A rendelet célja, hogy Szalánta község közigazgatási területén a köztisztaságot fenntartsa a települési szilárd hulladékra vonatkozó közszolgáltatást, annak kötelező igénybevételét biztosítsa és az ezekkel kapcsolatos feladatokat, kötelezettségeket és tilalmakat a helyi sajátosságoknak megfelelően rendezze.

1.§

Általános rendelkezések
(1) A jelen rendelet (továbbiakban: "R") hatálya kiterjed a (2) bekezdésben foglalt eltéréssel Szalánta község egész közigazgatási területére.
(2) A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás kiterjed a község belterülete valamennyi utcájában lévő ingatlan tulajdonosaira, birtokosaira vagy használójára (továbbiakban: "ingatlan tulajdonos/igénybevevőre") a hulladék összegyűjtésére, elszállítására, ártalmatlanítására, elhelyezésére irányuló közszolgáltatást ellátó (továbbiakban: "közszolgáltatóra") valamint az ingatlanon keletkező háztartási és egyéb szilárd halmazállapotú visszamaradt anyaggal (továbbiakban: "települési szilárd hulladékkal") kapcsolatos szolgáltatásra.

2. §

Az ingatlanok és közterületek tisztántartása
(1) A köztisztaság fenntartása elsőrendű közegészségügyi érdek, ezért annak előmozdításában mindenki köteles hathatósan közreműködni. A község területén lévô ingatlanok tisztántartásáról az ingatlanok tulajdonosai, tényleges használói kötelesek gondoskodni, továbbá kötelességük, hogy ingatlanukat megmuveljék, rendben tartsák, gyomtól, gaztól megtisztítsák.
(2) Az önkormányzati tulajdonú közterületek szervezett, rendszeres tisztántartásáról, portalanításáról, általános jellegu takarításáról, síkosság-mentesítésérôl, a szilárd burkolatú utak tisztántartásáról, szeméttárolók kihelyezésérôl, ürítésérôl az önkormányzat a falugondnokság útján gondoskodik.
(3) Magánszemélyek, jogi személyek, jogi személyiséggel rendelkezô egyéb szervezetek tevékenysége következtében közterületen keletkezett szennyezôdés megszüntetése, a szennyezôdést okozó szerv, illetve személy feladata.
(4) Köztisztasági szempontból járdának minôsül az a gyalogos közlekedésre rendelt kiépített és kiépítetlen útterület, amely az ingatlan telekhatárától az úttest széléig (szegélyéig) terjed.
(5) Az ingatlan elôtti járda tisztántartása az ingatlan tényleges használójának, illetve tulajdonosának kötelessége. Intézmények, kereskedelmi és vendéglátó-ipari egységek és más elárusítóhelyek elôtti járdaszakaszt a tényleges használónak kell tisztántartani függetlenül attól, hogy a szemét üzleti tevékenységbôl származik-e. Ez a kötelezettség kiterjed a hóeltakarítással, a síkosság megszüntetésével kapcsolatos feladatokra is.
(6) A tényleges használó, illetve a tulajdonos kötelessége a járda mellett növő gaz kiirtása, a járdára kinyúló ágak és bokrok megfelelő nyesése.
(7) Ónos esőtől, jégtől, hótól síkossá vált járdát a szükséghez képest naponként többször fel kell hinteni. A felhintésre bomló, szerves anyagot nem tartalmazó szóróanyagot (homok, hamu, furészpor, kôporliszt) kell használni. E célra tüzelés után visszamaradt darabos, sérülést okozó anyagot használni nem szabad. A szóróanyag beszerzésérôl a tisztántartásra kötelezettnek kell gondoskodni.
(8) A járda és a közút síkosság-mentesítését a tisztántartásra kötelezettnek úgy kell elvégezni, hogy abból ne származzon baleset.

3. §

(1) A közterületen lévő árkok, nyitott csatornák, folyókák, átereszek tisztántartása, a csapadékvíz akadálytalan elfolyásának biztosítása - az ingatlan előtti szakaszra terjedően - az ingatlan tényleges használójának, illetve tulajdonosának kötelessége.
(2) Járműbehajtók átereszeinek, jókarban és tisztántartása minden esetben az ingatlan használójának, illetve tulajdonosának kötelessége.
(3) Az ingatlanon keletkező csapadékvíz saját területen történő elhelyezéséről, illetőleg kiépített csapadékcsatorna esetén az abba történő bevezetésérôl - előzetes bejelentés alapján - az ingatlan tulajdonosa gondoskodik.
(4) A csapadékelvezető árokba szennyezett (olajos, vegyszeres stb.) vizet bevezetni tilos! Eldugulás vagy rongálódás okozására alkalmas anyagot (szemetet, iszapot, papírt, törmeléket, tűz- és robbanásveszélyes anyagot) a csapadékvíz-elvezető árokba szórni, beleönteni, beleseperni, vagy bevezetni tilos!

4. §

(1) Építési területen és az építkezés közvetlen környékén (az építkezés elôtti területen) az építést végzô kivitelezônek kell biztosítani a tisztaságot.
(2) Beruházások esetén a birtokbavételtôl a kivitelezés megkezdéséig a beruházónak (bonyolítónak), ezt követôen a kivitelezés befejezéséig a kivitelezônek kell gondoskodni az általa elfoglalt terület tisztántartásáról.
(3) Építésnél, bontásnál vagy tatarozásnál a munkálatokat úgy kell végezni, az építési és bontási anyagokat, a kiásott földet úgy kell tárolni, hogy por és egyéb szennyezôdés ne keletkezzen.
(4) Tilos közútra, útpadkára salakot, építési törmeléket, illetve szemetet szállítani és helyezni! Közterületre kihordott szemetet vagy építési törmeléket az érintett ingatlan tulajdonosa köteles felszólításra 24 órán belül saját költségén összetakarítani, illetve elszállítani.

5. §

(1) Közterületen szennyezô anyagot (szemetet, rongyot, egyéb hulladékot) csak olyan módon szabad szállítani, hogy a szállításból semmi ki ne hulljon, por és csepegés ne keletkezzen. Ha a szállítás közben a terület szennyezôdnék, a szennyezôdés elôidézôje köteles azt eltávolítani és a további szennyezôdés megakadályozásáról gondoskodni.
(2) Ha bármilyen szállítmány fel- vagy lerakásánál, a köz- vagy magánterület szennyezôdik, a szennyezôdés elôidézôjének azt a fel- vagy lerakás elvégzése után nyomban meg kell tisztítani.

6. §

(1) A község közterületén tilos jármuvet mosni, olajcserét vagy más olyan tevékenységet végezni, amely szennyezôdést okoz. Lakóházhoz tartozó udvarban ilyen munkákat úgy kell végezni, hogy a szennyezôdés közterületre ne kerüljön.
(2) A gondozott zöldterületre járművel ráhajtani, azon parkolni, azt bármi módon károsítani tilos!

7. §

(1) A közterületek, a sportolás céljára szolgáló területek, valamint az autóbuszváró helyiségek, telefonfülkék beszennyezése tilos!
(2) Szemetet, hulladékot csak az arra a célra rendszeresített és felállított szeméttartóba lehet elhelyezni.

8.§

Települési szilárd hulladékra vonatkozó közszolgáltatás
(1) A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos komplex helyi közszolgáltatás: a települési szilárd hulladék rendszeres gyűjtésére, elszállítására, ártalommentes elhelyezésére irányuló közszolgáltatás.
(2) A Képviselő-testület feladata különösen:
a) a komplex helyi közszolgáltatás körébe tartozó települési szilárd hulladék rendszeres összegyűjtésének, elszállításának és ártalmatlanításának megszervezése,
b) a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos komplex helyi közszolgáltatás teljesítésére szolgáltató kijelölése,
c) a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos komplex helyi közszolgáltatás díjának (közszolgáltatási szemétdíj) megállapítása.
(3) A Képviselő-testület a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos feladatainak megvalósítása során a hulladékok hasznosításának, újrafelhasználásának és az ártalmatlanítandó hulladék mennyiségének csökkentése érdekében támogatja a szelektív hulladékgyűjtés széles körű elterjesztését.

9.§

(1) A helyi közszolgáltatás igénybevétele a "R" 1.§ (2) bekezdése hatálya alá tartozó igénybevevőkre kötelező.
(2) A közszolgáltatás igénybevételéért az igénybevevőt terhelő díjhátralék adók módjára behajtható köztartozás.
(3) Szüneteltethető a
8. § (1) bekezdése szerinti komplex helyi közszolgáltatás kötelező igénybevétele azokon az ingatlanokon, amelyeken legalább 30 napig senki sem tartózkodik, s emiatt azokon hulladék nem keletkezik.
(4) A közszolgáltatás igénybevételének szünetelésére vonatkozó igényét a tulajdonos a szünetelés kívánt kezdő időpontja előtt, azt legalább 30 nappal megelőzően írásban köteles bejelenteni a Szolgáltatónak.
(5) Ha a szüneteltetés (1) bekezdés szerinti feltételeiben változás következik be, a tulajdonos a Szolgáltatónak haladéktalanul írásban köteles azt bejelenteni.
(6) Amennyiben a szüneteltetés ideje alatt a komplex helyi közszolgáltatás körébe tartozó hulladék kerül kihelyezésre, úgy - a tulajdonos egyidejű értesítése mellett - a Szolgáltató a hulladékot köteles elszállítani, a hulladék mennyiségének megfelelő - e rendelet 2. számú melléklete szerinti - díj felszámítása mellett.

10.§

A közszolgáltatás ellátásának rendje és módja
(1) A képviselő-testület a szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás ellátásával a DÉL-KOM Kft-t (továbbiakban: "szolgáltató") bízza meg.
(2) A közszolgáltatás ellátása rendjének általános szabályaiként a következőket kell érvényesíteni:
(3) A települési szilárd hulladék gyűjtése, tárolása során olyan gondossággal kell eljárni, hogy a hulladék sem az ingatlanon, sem a közterületen, sem a szállító járműbe való ürítéskor ne szóródjon szét, ne porozzon, és egyéb módon környezetterhelést ne idézzen elő. A teleülési szilárd hulladék gyűjtése a keletkező hulladékmennyiség és a gyűjtés gyakorisága alapján meghatározott űrtartalmú, szabványos 110 l KUKA -5- hulladékgyűjtő edényben történhet, melynek súlya a 35 kg-ot nem haladhatja meg. Többlethulladék esetén kizárólag a közszolgáltatótól vásárolt, jelzéssel ellátott zsákokban helyezhető el a hulladék.
(4) A hulladékgyűjtő ingatlanon belül helyezhető el, a gyűjtő edényzetet, a szállítási napok kivételével, közterületeken csak terület-felhasználási engedély birtokában lehet elhelyezni.
(5) A hulladék gyűjtése heti kétszer a szolgáltatóval kötött megállapodás szerinti időpontban az ingatlan előtti járda szélére, illetve a kijelölt gyűjtőpontokra történő kihelyezéssel történhet.
(6) A nagyobb méretű berendezési tárgy (lom) szervezett összegyűjtéséről és elszállításáról (lomtalanítás) évente két alkalommal a szolgáltató térítésmentesen gondoskodik.
(7) A lomtalanítás időpontjáról, valamint területi felosztásáról a szolgáltató 3 héttel az akció előtt az Önkormányzat útján értesíti a lakosságot.

11.§

A szolgáltató feladatai
(1) A szolgáltató a rendelet hatálya alá tartozó ingatlanon keletkezett települési szilárd hulladékot köteles rendszeresen elszállítani a kijelölt kökényi hulladéklerakó telepre, illetve annak ártalmatlanításáról más, a szakmai és környezetvédelmi szabályokat megtartó módon gondoskodni.
(2) A szolgáltató köteles a tároló edények kiürítését kíméletesen, az elvárható gondossággal elvégezni.
(3) A tárolóedényben okozott károkat a szolgáltató térítésmentesen köteles kijavítani, amennyiben a meghibásodás neki felróható okból következik be. A szolgáltatónak az ebből eredő karbantartási munkák, valamint a javítás időtartamára edényzetet kell biztosítania. Amennyiben a meghibásodás nem róható fel a szolgáltatónak, a használhatatlanná vált tárolóedények javítása, pótlása, illetve cseréje a használót terheli.
(4) A szolgáltató a rendelet hatálya alá nem tartozó hulladék elszállítását megtagadhatja.
(5) A tulajdonos köteles a Szolgáltató által nyújtott komplex helyi közszolgáltatást igénybe venni. (6) A komplex helyi közszolgáltatás körében a Szolgáltató és a tulajdonos közötti jogviszonyt a települési szilárd hulladék esetén a közszolgáltatás igénybevételének ténye hozza létre.
(7) A (6) bekezdésben meghatározott jogviszony kezdő időpontja az a nap, amelyen a Szolgáltató a komplex helyi közszolgáltatás teljesítésének megkezdéséről és lényeges feltételeiről a tulajdonost írásban értesítette, illetve felhívás közzététele útján tájékoztatta. A háztartási szilárd hulladékkal kapcsolatos komplex helyi közszolgáltatás kötelező igénybevételének feltételeiről szóló értesítés mintáját e rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.
(8) A Szolgáltató a közszolgáltatással összefüggő tevékenységét mindenkor a vonatkozó jogszabályi előírásokban foglalt műszaki, közegészségügyi és egyéb feltételeknek megfelelően köteles ellátni.
(9) Az igénybevevővel kötött szerződés alapján a közszolgáltatási díj beszedése a szolgáltató feladata az Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott adatok alapján.
(10) A közszolgáltatás díjának megállapításához részletes költségelemzést kell készítenie.
(11) Köteles a tevékenységéről a képviselő-testületnek évente beszámolni.
(12) A tulajdonos jogosult a Szolgáltatónak a hulladék elszállítására irányuló megrendelését bejelenteni, ha ingatlanán a komplex helyi közszolgáltatás alá nem eső esetileg szállítható alkalmi háztartási szilárd hulladéka is keletkezik vagy ilyen hulladék keletkezése várható.
(13) Ha a tulajdonos a (12) bekezdésben foglaltakkal a Szolgáltatót bízza meg, a megrendelés és a szolgáltatás feltételeiben történő megállapodás alapján a Szolgáltató a megjelölt időpontra vagy időtartamra a megjelölt mennyiségű és minőségű hulladéknak megfelelő gyűjtőtartályt, illetve hulladék gyűjtésére alkalmas más gyűjtőeszközt a tulajdonos rendelkezésére bocsátja, annak elszállításáról és a hulladék ártalommentes elhelyezéséről a megállapodás szerinti díj ellenében gondoskodik.

12.§

Az igénybevevő kötelességei
(1) A háztartási szilárd hulladékot a szállítási napon elszállítás céljából a szolgáltató rendelkezésére kell bocsátani, hosszabb időn át felhalmozni nem szabad.
(2) A tulajdonos a gyűjtőtartályban, a háztartásban szokásosan keletkező hulladékot tömörítés nélkül úgy helyezheti el, hogy az a hulladék elszállítása során alkalmazott gépi ürítést ne akadályozza.
(3) Ha a tartály olyan nedves hulladékot tartalmaz, amely az edényben összetömörödött vagy befagyott, vagy a tartályban lévő hulladékot úgy összepréselték, vagy a tartályban elhelyezett hulladék összsúlya olyan mértékben meghaladja a tartály terhelhetőségét, hogy emiatt a tartályt az előírt módon kiüríteni nem lehet, a tulajdonos köteles a visszamaradt szemetet fellazítani és a tartályt használhatóvá tenni.
(4) A tárolóedényekben nem szabad olyan anyagot elhelyezni (forró hamu, maró-, mérgező anyag, állati hulla, folyékony vagy befagyott zsiradék, gyúlékony vagy robbanó anyag, kő- és épülettörmelék, nagyobb terjedelmű, súlyú tárgy, stb.), amely veszélyezteti a szemétszállítással foglalkozó dolgozó egészségét, vagy megrongálhatja a gyűjtőjárművet, illetve ártalmatlanítása során veszélyeztetheti a környezetét.
(5) Ha a szolgáltató alkalmazottai megállapítják, hogy a tárolóedényben az (4) bekezdésben megjelölt anyagot, tárgyat helyeztek el, a kiürítést jogosultak megtagadni. A kiürítés megtagadásáról a tulajdonost a szolgáltató az ok feltüntetésével értesíti, majd amennyiben a tulajdonos a külön költséget megfizette, a hulladékot a megfelelő ártalmatlanító helyre szállítja.
(6) A gyűjtőedényzetek beszerzéséről és tisztításáról az igénybevevő gondoskodik.

13.§

A közszolgáltatásra vonatkozó szerződés
(1) A közszolgáltatónak az igénybevevővel kötött szerződésében meg kell jelölni a teljesítés helyét, idejét, módját, a közszolgáltatásért fizetendő díjat, fenntartva a szolgáltatónak - az önkormányzat díjmegállapító rendelete szerinti mértéknek megfelelő - módosításra vonatkozó jogát.
(2) A közszolgáltatás díja beszedésének módját az esetleges díjhátralék behajtása érdekében a szolgáltató jogait.
(3) Az Önkormányzat a közszolgáltatóval szerződést köt a hulladékszállításra. A szerződésnek a Ptk-ban szabályozott feltételeken túl tartalmaznia kell: - a közszolgáltatás tartalmát, a közszolgáltatással ellátott terület határait - a közszolgáltató szolgáltatási kötelezettségeit - az Önkormányzatnak a közszolgáltatás megszervezésével és fenntartásával kapcsolatosan kötelezettségeit - a közszolgáltatás díját a díj megállapításához szükséges költségelemzést - a díj beszedésének módját, az ezzel kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettséget - a díjhátralék esetén a szolgáltatót megillető jogokat, illetve az önkormányzat feladatait - A felek kölcsönös tájékoztatási kötelezettségét.

14.§

A közszolgáltatás díja
(1) A szolgáltatást igénybevevők közszolgáltatásért díjat kötelesek fizetni.
(2) A közszolgáltatás ellátásáért a szolgáltatót megillető díjat az Önkormányzat és a szolgáltató közötti szerződésben meghatározott módon kell megállapítani a szolgáltató által végzett költségelemzés alapján.
(3) Az igénybevevőt terhelő közszolgáltatás díját a képviselő-testület állapítja meg a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 242/2000.(XII.23.) Kormányrendelet alapján.
(4) Az alkalmazható díj legmagasabb mértékét és a díjmegállapítás alapjául szolgáló költségelemzést a rendelet 2. számú melléklete tartalmazza.
(5) A közszolgáltatás díját az (6) bekezdést kivéve egy évre kell meghatározni, amely (a továbbiakban: "következő díjfizetési időszak") a díjfizetési időszak kezdetét a rendelet 2. sz. melléklete tartalmazza.
(6) A jelen rendelet hatályba lépését követően az első díjfizetési időszak tartama kivételesen 2002. december 31.

15.§

(1) A közszolgáltatás díját a szolgáltatást igénybe vevő utólag a szolgáltatóval kötött szerződés szerint a szolgáltató által megküldött számla alapján köteles megfizetni.
(2) A szolgáltató a számlát az ingatlan tulajdonosának (használójának) negyedévente küldi meg.

16.§

Amennyiben az ingatlan tulajdonosi, vagy használati viszonyaiban változás következik be, úgy az új tulajdonos, vagy használó a korábbi tulajdonossal egyetemlegesen köteles a változás tényét 15 napon belül írásban bejelenteni a szolgáltatónak. A változás bejelentésével egyidejűleg az új tulajdonos, illetve használó és a szolgáltató között a közszolgáltatási szerződés létrejön. Ennek a bejelentésnek a megtételéig a közszolgáltatási díjat a korábbi tulajdonosnak kell megfizetni.

17.§

(1) A tulajdonos megtagadhatja a díj megfizetését abban az esetben, ha a szolgáltató közszolgáltatási kötelezettségének nem tesz eleget.
(2) Nem tagadható meg a díj fizetése az (1) bekezdés szerint, ha a szolgáltatót a közszolgáltatás nyújtásában az időjárás vagy más elháríthatatlan ok akadályozta és a szolgáltató az akadály elhárulását követően a lehető legrövidebb időn belül pótolta mulasztását.

18.§

(1) A tulajdonost, illetve használót a szolgáltató, vagy megbízottja a késedelembe eséstől számított 30 napon belül írásban szólítja fel díjfizetési kötelezettségének teljesítésére.

19.§

Kedvezmények és mentességek
(1) A képviselő-testület díjfizetési kedvezményt biztosít az alábbi személyek részére: a) az egyedül élő 70 éven felüli nyugdíjasok részére: a kedvezmény mértéke: a mindenkori közszolgáltatási díj 50%-a

20.§

Szabálysértési rendelkezések
A külön jogszabályban meghatározott köztisztasági szabálysértésen túl szabálysértést követ el és 30.000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki:
(1) Az ingatlan és az ahhoz tartozó járda és árokszakasz tisztántartásával és síkosság-mentesítésével kapcsolatos kötelezettségét elmulasztja, illetve az ezzel kapcsolatos szabályokat megszegi
(2) A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatást nem veszi igénybe.
(3) Háztartási hulladékot felhalmoz vagy a közterületre, illetve más ingatlanára a jelen rendeletben meghatározott feltételektől eltérő módon kihelyez.
(4) A szemétgyűjtő tartály tisztántartási és fertőtlenítési kötelezettségét elmulasztja.
(5) Hulladékgyűjtő tartályt rendeltetéstől eltérően használ, nem háztartási hulladékot rak a tartályba, rothadó, nagyon büdös szemét elszállításáról és ártalmatlanításáról nem gondoskodik.

21.§

Értelmező rendelkezések
E rendelet alkalmazásában:
1. települési hulladék: a háztartásokból származó szilárd hulladék, illetőleg a háztartási hulladékhoz hasonló jellegű és összetételű, azzal együtt kezelhető más hulladék;
2. háztartási szilárd hulladék: a rendszeres háztartási szilárd hulladék és az alkalmi háztartási szilárd hulladék;
3. rendszeres háztartási szilárd hulladék: a lakás, üdülés, pihenés során az ingatlanon (így a lakásokban, valamint nem lakás céljára szolgáló egyéb helyiségekben és területeken) folyamatosan keletkező, a Szolgáltató által rendszeresített gyűjtőtartályokban átmenetileg tárolható, rendszeres gyűjtőjárattal, a jogszabályi előírásoknak megfelelő zárt rendszerű célgéppel szállítható hulladék (így pl. a konyhai hulladék, papír, üveg, csomagolóeszköz, háztartási edény, kézi eszköz, rongy, söpredék, salak, hamu, korom, továbbá kisebb mennyiségű falvakolat, a kerti és járdatakarítási hulladék, kisebb mennyiségű falomb, nyesedék, karácsonyfa), továbbá a lakásban, valamint a nem lakás céljára szolgáló egyéb helyiségben és területen folytatott kisipari tevékenység gyakorlásából keletkezett hulladék, feltéve, hogy együttesen elhelyezhető a Szolgáltató által rendszeresített szemétgyűjtő tartályokban és ártalmatlanítható a tulajdonos által kötelezően igénybe vett közszolgáltatás keretében a kijelölt ártalmatlanító helyen;
4. alkalmi háztartási szilárd hulladék: a lakás, üdülés, pihenés során az ingatlanon (így lakásokban, valamint a nem lakás céljára szolgáló egyéb helyiségekben és területeken) alkalmilag képződött vagy felhalmozódott hulladék, visszamaradt anyag, ha rendszeresített gyűjtőedényben mérete vagy minősége miatt nem helyezhető el, amely lehet a) lomtalanítás alá tartozó alkalmi háztartási szilárd hulladék: nagyobb méretű darabos hulladék (így pl. nagyobb háztartási eszköz, berendezési tárgy, bútor, ágybetét stb.), amelyet a rendeletben kijelölt Szolgáltató évi egyszeri - előre közzétett időpontban történő - lomtalanítás során elszállít, b) esetileg szállítható alkalmi háztartási szilárd hulladék: az a) pont alá nem tartozó, eseti megrendelés alapján ártalmatlanítás céljából elszállítandó hulladék (pl. építési, bontási törmelék, autóroncs);
5. egyéb (nem háztartási) szilárd hulladék: az ingatlanon folytatott ipari, kereskedelmi, szolgáltató és egyéb gazdasági tevékenység során, valamint a közintézményekben keletkező rendszeres egyéb szilárd hulladék és alkalmi egyéb szilárd hulladék: a) rendszeres egyéb szilárd hulladék: a tevékenységgel összefüggésben - a tevékenység jellegének megfelelően - rendszeresen és/vagy folyamatosan keletkező, a Szolgáltató által rendszeresített gyűjtőedényben átmenetileg tárolható, a jogszabályi előírásoknak megfelelő rendszerű célgéppel szállítható egyéb szilárd hulladék, amely a települési szilárd hulladék elhelyezésére kijelölt ártalmatlanító helyen, létesítményben helyezhető el, b) alkalmi egyéb szilárd hulladék: a tevékenység fenntartásának folyamatában esetileg, nem ismétlődően keletkező, a települési szilárd hulladék elhelyezésére szolgáló egyéb ártalmatlanító helyen, létesítményben elhelyezhető vagy hasznosítható egyéb szilárd hulladék;

22.§

(1) E rendelet 2001. november 1-jén lép hatályba.
(2) E rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti Szalánta Önkormányzat Képviselő-testülete szemétszállításról szóló 11/1991.(XII.11.) önk. rendelete.

Horváth Lászlóné dr. sk. körjegyző
Dunai Zoltán sk. polgármester
Megalkotta a képviselő-testület:
2001. október 16 -i ülésén
Kihirdetve: 2001. november 1.
Horváth Lászlóné dr. Körjegyző

2. számú melléklet az 5/2001. (XI. 1.) sz. önk. rendelethez

A közszolgáltatás díjának megállapításáról és a díjfizetési időszakról

1.§

A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatás igénybevételének 2001. évi díja
(1) A közszolgáltatással ellátott területen a komplex helyi közszolgáltatás igénybevételének díját az ingatlanon rendelkezésre álló gyűjtőtartályok számának a tartályok űrméretétől függő egyszeri ürítési díjának és az ürítések számának szorzataként kell megállapítani.
(2) A rendszeres gyűjtésre rendelkezésre álló tartály ürítési díja:
1 db 110 literes tartály heti kétszeri ürítésének díja: 361 Ft+ÁFA.

2.§

A "R" 14.§ (5) bekezdése szerint díjfizetési időszak kezdete: 2001. november 1.

1. számú melléklet az 5/2001. (XI. 1.) sz. önk. rendelethez

Értesítés a rendszeres háztartási szilárd hulladékkal kapcsolatos komplex helyi közszolgáltatás igénybevételének feltételeiről

Szalánta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2001. (XI. 1.) számú önkormányzati rendelete alapján a rendszeres háztartási szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás igénybevétele kötelező. A rendszeres szilárd háztartási hulladékkal kapcsolatos komplex helyi közszolgáltatást a lakosság számára a DÉL-KOM Kft., mint Szolgáltató végezheti kizárólagos jogosultsággal. A Szolgáltató az alábbi feltételek szerinti nyújtja a közszolgáltatást:
1. A megjelölt szolgáltatást ............. napjától folyamatosan végzi.
2. A Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott tárolótartály típusa és darabszáma 110 literes tartály ....................... db
3. A tárolótartály ürítési gyakorisága: ................ alkalom/hét, ürítési napok: .............
4. A szolgáltatás díja: ....................... Ft/hó
5. Ügyfélszolgálat nyitva tartása: telefon, telefax számok: Pécs, ............................................ ............................................. Szolgáltató

Vissza






Szalánta Önkormányzat
Cím: 7811 Szalánta,
Hunyadi János utca 63.
Tel.: 72/524-900
Fax.: 72/524-906
e-mail: szalanta@axelero.hu